Puglia, az olasz csizma sarka

Néhány nap Puglia tartományban, november végén. Az út célja az volt, hogy Baritól lemenjünk egészen Santa Maria di Leucáig, ami a Salentói-félsziget legdélebbi pontja, az Adriai- és a Jón-tenger találkozásánál.

Budapestről több légitársaság repül ide, lehet válogatni. Mivel most nem egyszerre és pláne nem ugyanott vettük a jegyeket, a Bari-Palesei reptérhez legközelebb eső tengerparton várom be a későbbi géppel érkező csajokat.

Palese és Santo Spirito-Catino-San Pio (Bari)

un ristretto… keep calm and assapora la giornata

Dél felé megérkeznek útitársaim, autót bérlünk, és irány dél felé. Dél-Olaszország igazán mutatós tartománya Puglia, olyan csodák vannak itt, mint pl. Alberobello, Locorotondo vagy Polignano di Mare, sőt, Matera sincs messze a szomszédos Basilicata tartományban. Na, ezekre a helyekre most mind NEM megyünk, ez a pár nap most más helyeket tartogat.

mindennapi benzinünket add meg nekünk ma

Kényelmes tempóban haladunk, és november vége lévén már vastagon sötétedik, mire elérjük Gallipolit. Ez a Gallipoli nem az a Gallipoli! A történelemkönyvekből az 1. világháború kapcsán ismert Dardanellákat Törökországban kell keresni.

Ez a Gallipoli (legalábbis az óvárosa) egy szigeten van, ahova híd vezet át. Eltévedni könnyű a sikátorokban, de magadra találni is, hiszen ha tökegyenesen mész, előbb-utóbb mindig kiérsz a tengerpartra.

Innen már egyenesen Santa Maria de Leuca a cél, Salento legdélebbi csücse, az olasz csizma sarkának a sarka, az a pont, ahol összeér a két tenger.

Fentről rá is nézhetsz mindkettőre, a Punta Meliso hegyfokról. Van itt még világítótorony (Faro di Santa Maria di Leuca) meg a kolostor (Santuario di Santa Maria de Finibus Terrae), és innen tart le, a kikötő felé egy monumentális dupla lépcső, középen vízeséssel (szezonban biztos van benne víz).

1992-ben saját legendát kapott a hely, a salentói író és költő, Carlo Stasi jóvoltából. Sztorija szerint egy Leucasia nevű szirén beleszeretett egy jóképű pásztorba, Melissóba, aki viszont a gyönyörű Aristulába volt szerelmes. A hoppon maradt szirén beidegesedett: uszonyaival csapkodva akkora hullámokat vert, hogy a két szerelmest elsodorta a tenger… Leucasia ezután öngyilkos lett, megkövesedett csontjai ma Leuca fehér sziklái.

Gondolom, a helyi macska-kolónia előbb még lecupákolta mindet rendesen. A mediterrán étrend egyébként kiválóan táplál, s mellé puha, fényes bundát biztosít. Jóléti gatto-gettó.

Elindulunk egy kicsit észak felé, egészen Otrantóig tart a part mentén húzódó természetvédelmi terület, tele fantasztikus látványt nyújtó sziklafalakkal, barlangokkal (grották) és más látványos képződményekkel.

Sziklás szakasz fordítási gyakorlattal a “csizma sarkából”: ez a Ponte Ciolo, a Szarka-híd. A helyi nyelvjárásban a szarka (a mainstream olasz gazza helyett) ciola, de a ciola használatos hímtag értelemben is. Példamondat: Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.

Nyáron szokás innen ugrálni is – mármint a bátor emberek szokása…

Két éjszakát aludtunk Leucában, a harmadik Bariban lesz, így az utolsó előtti napon megindulunk vissza a nagyvárosba. A tengerparti panorámás utat választjuk.

Castro településig megyünk a parton, kávénk fölül hallgatjuk a hullám versét, aztán kicsit rákapcsolunk, és irány Lecce.

A várost közel kétezer éve a messzápok alapították. A messzápok egy japig törzshöz tartoztak, amely Salentót a klasszikus ókorban lakta. Időközben elgörögösödtek, majd elrómaiasodtak.

Leccét szokás nevezni a barokk építészet fővárosának is, sőt, a városnak saját stílusa van a barokkon belül, a barocco leccese. Az épületek jellemzője, hogy az amúgy is díszes barokk homlokzatok itt még cifrábbak, a könnyen faragható helyi kőzetből míves kerubok és más extravagáns dekorációk készültek. A leglátványosabb példa a Santa Croce-bazilika.

Mint egy olasz neorealista film díszlete. Van a közelben bolhapiac is, hogy teljes legyen a hangulat.

Aztán jöhet a Bari-nők visszatérése Bariba, egyben az utolsó etap.

Barikám!

Bari Vecchia, azaz Bari óvárosának girbe-gurba sikátoraiban hosszasan keressük a szállást, részint címmel (felejtős), részint GPS-szel (össze-vissza ugrál a jel). Végül fordítva jön a megoldás: a szálláshely embere talál meg minket.

Barátfüle helyett barifüle: itt orecchiettét illik enni, ez a tipikus helyi tészta, kis fület jelent, mert arra emlékeztet az alakja. A helyi nénik ott gyúrják az Arco Bassónál.

A másik kulináris highlight a riccio di mare, a tengeri sün – lenne… de épp nincs nyitva aznap a halpiac, amikor odaérünk! Tavaly ilyenkor pontosan így jártam, azt mondták, rossz időben nem mennek ki a tengerre.

De ha már korán keltünk, legalább elcsíptük a napfelkeltét. Bari fontos látnivalója még a San Nicola (Szent Miklós)-bazilika, erről meg a kapcsolódó legendákról már írtam korábban: A Mikulás sírja, a manna meg a méreg címmel. És persze máris tervezem a visszatérést a városba, már csak azért is, mert most sem volt idő eljutni a vasúttól kifelé, tehát az óvárostól viszonylag távol eső orosz ortodox templomhoz, pedig az hagymakupolás. (És szintén Miklósnak szentelték.)

Santa Maria di Leuca

SEA me on stage! Két tenger találkozásánál a természet a díszlet, a rendezői balon az Adriai-, jobbra a Jón-tenger. Drámai végkifejlet: a vándor hazatér a késő őszi, szürke Budapestre, s eggyé lényegül takarójával. A macska együttérzően beborítja szőrrel, függöny.

Látogatás ideje: 2022. november vége

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s