Két villámlátogatást tettem az Egyesült Arab Emírségekben, amikor Indiába utaztam. Odafelé Dubajra, visszaúton Abu-Dzabira jutott egy-egy nap. Baromi szerencsés volt az időzítésem: pár nappal azelőtt értem haza, hogy Trumpék betámadták Iránt, és hetekre leállt a légiközlekedés a régióban.
Az Egyesült Arab Emírségek hét emírségből álló szövetségi abszolút monarchia, ahol az egyes emírségeket örökletes uralkodók vezetik, közülük kerül ki az államelnök és a miniszterelnök. Az ország 1971-ben jött létre, fővárosa Abu-Dzabi. A lakosság meghaladja a tízmillió főt, de a többség nem állampolgár, hanem külföldi munkavállaló. Dubajban ez különösen látványos: a lakosság 90 százaléka más országból érkezett.
A mai szupermodern felhőkarcoló-erdők néhány évtized alatt nőttek ki a sivatagból. A fejlődést kezdetben az olajbevételek, a kikötőfejlesztések és a nemzetközi bizniszek generálták, később a turizmus, a pénzügyi szolgáltatások és a luxusingatlanok tűzték ki az országot a világtérkép kiemelt helyére. Az Emirátusok pénzneme a dirham (AED), váltópénz: fil 1/100, egy AED 84 forint (2026. június). A városok neveit én a magyar átírás szerint használom, de a kereshetőség kedvéért az angol alakokat is feltüntetem: Dubaj – Dubai, Abu-Dzabi – Abu Dhabi, Sardzsa – Sharjah.
Kezdjük a tripet Dubajjal.
A Jövő Múzeuma (Museum Of The Future) minden bizonnyal az egyik legextrémebb épület, amit valaha láttam. Ha körbejárod (gyűrűtúra!), a mellette páváskodó pávákon kívül egy óriáskézzel is találkozhatsz. A 12 méter magas kézszobor az Emírségekben jól ismert gesztust ábrázolja, vagyis egyszerre mutatja a győzelmet (V, mint victory), a sikert (W, mint win) és a szeretetet (L, mint love). Hasonló kéztartás a Burdzs Kalifa közelében is meg van szoborva, csak az nem görbetükröz.
A múzeum amúgy sem átlagos homlokzatát hagyományos ablakok helyett arab kalligráfiákból formált nyílások törik meg. Az idézetek Dubaj uralkodójától, Mohammed bin Rashid Al Maktúmtól származnak. Olyan bölcsességek olvashatók itt, mint pl. „Nem élünk több száz évig, de alkotásaink örökséget hagyhatnak maguk után jóval azután is, hogy mi már nem leszünk.” A különleges írásjeleket Matar Bin Lahej emirátusi művész tervezte.
A minden nap reggel fél 10-től este 9-ig nyitva tartó Jövő Múzeuma hét szintből áll, és be lehet menni az épületbe közvetlen a metróból is, ami különösen nyáron hasznos, amikor elviselhetetlen a forróság. Ugyanígy össze van kötve az út felett suhanó metróvonal a Dubai Mall mevű óriásplázával is, meg számos közeli épülettel. Őrült hosszú, légkondis folyosók vezetnek egyik komplexumból a másikba. Klíma mindenhol van, annyira mindenhol, hogy még a buszmegállók is légkondicionáltak.
A város felfedezéséhez érdemes NOL-kártyát (NOL = Navigation On Link) váltani. Ez a dubaji közlekedési rendszer elektronikus jegye, amellyel metrón, buszon, villamoson és egyes vízi járatokon is lehet utazni. A turisták számára ezen belül a Silver Card a legpraktikusabb választás – itt lehet utánanézni a részleteknek, menetrendeknek, zónáknak. A metrón külön női kocsik is közlekednek, ezeket kizárólag nők és gyermekek használhatják.
A Burj Khalifa a világ legmagasabb épülete (828 méter), 2010-ben nyitották meg. Hogy a mérete mi mindennel jár, azt jól érzékelteti a tény, hogy több mint 24 000 ablaka van, amit 120 ember pucol folyamatosan. Három hónapba telik, mire végigérnek az egészen, aztán kezdhetik is elölről.
Az európai városokhoz szokott szem egyre csak kerekedik. A rekorder toronyház tövében állva az ember önkéntelenül is hátrahajtja a fejét. És még hátrább. És még hátrább. Bábeltorna!
Nem baj, ha az orrod elé is nézel, mert ott vannak a Pitypangok (Dandelions). Ez egy szoborcsoport, amelyet a lengyel szobrász, Mirek Struzik alkotott 2017-ben, saválló, elektropolírozott, rozsdamentes acélból, biztos, ami biztos.
A Dubai Mall inkább önálló városrész, mint pláza. Itt tényleg mindent is meg lehet találni, a luxusmárkáktól kezdve a jégpályán át egészen a komplett kínai negyedig.
Az Al Wasl úton található iráni mecsetet a helyi iráni közösségnek köszönhetjük. Építészete a kvázi-fatimida és perzsa stílusjegyekből merít ihletet, homlokzatát és kupoláját tradicionális színes csempék borítják. Az 1979-ben épült mecset több belső csarnokot és helyiséget foglal magában, valamint egy könyvtárral is rendelkezik, amely több mint 14 000 kötetet őriz különféle témákban és nyelveken, köztük arabul, perzsául, urduul és angolul.
Mellette működik az Iráni Kórház, amit szintén a Vörös Oroszlán és Nap Társaság (ma Iráni Vörös Félhold Társaság néven ismert) építtetett a sejk által adományozott telken.
A Queen Elizabeth 2 egy legendás brit óceánjáró, amelyet 1969-ben állítottak szolgálatba, majd három évtizeden át szelte az Atlanti-óceánt, főként a Southampton – New York útvonalon, és a XX. század egyik legismertebb luxushajója volt. 2008-ban vonult nyugdíjba, majd Dubaj megvásárolta, és a Port Rashid kikötőben helyezték el. Ma szálloda.
És egyszercsak mit találok… Kürtőskalácsot! Ugye, van pisztáciás? Különben dubajövök!
Dubajban se mindenki gazdag. Ha kicsit elkutyagolsz a felhőkarcolók mögötti utcákba, egészen más arcát mutatja a város. A csillogó tornyok mögött munkásszállások, olcsó étkezdék és zsúfolt lakónegyedek húzódnak. Ennek megfelelően a bevásárlást is meg lehet oldani kifejezetten olcsón, pl. a Viva nevű diszkontlánc üzleteiben.
A múltat leginkább az Al Fahidi történelmi negyed őrzi. Ez az a hely, ahol szabadulás vár a tükörüveg homlokzatoktól, és előkerül valami abból a Dubajból, amely a metropolisszá válás előtt létezett, nagyjából az 1970-es évekig. A városrész szűk sikátoraiban hagyományos, szélfogó tornyokkal épített házak sorakoznak. Ezek a légkondicionálás előtti korszak találmányai: a barjeel (széltorony) a tetején befogja a külső szellőt, levezeti a hideg levegőt az épület belsejébe, miközben a benti meleg levegő a kéményhatás segítségével felfelé távozik, így természetes hűtést eredményez.
A negyedben galériák, apró múzeumok, kulturális központok és kézműves műhelyek működnek. És mivel a Dubai Creek partján van mindez, lehet hajókázni is. Néhány dirhamért átkelhetünk a túlpartra. Ugyanezen a vízi útvonalon évszázadokon át kereskedők, halászok és gyöngyhalászok közlekedtek.
A falatnyi óváros bazárokat és macskát is tartalmaz, természetesen.
A dubaji Aranypiac (Gold Souk) egy hagyományos bazár, közel 400 kereskedővel. A mind áruval, mind látogatókkal zsúfolt piacon elsősorban ékszereket, valamint nemesfémrudakat lehet vásárolni. Az aranyékszerek mennyisége egészen abszurd látványt nyújt. Némelyik darab önmagában is.
A tevekultusz a sivatagi élet örökségéből ered: a teve évszázadokon át a beduinok legfontosabb társa volt, hiszen közlekedési eszközként, élelemforrásként és a túlélés zálogaként szolgált a zord körülmények között. Ma a teve az emírségi identitás, a hagyományok és a múlt tiszteletének szimbóluma, igen népszerűek a teveversenyek és tevefesztiválok.
Tevetejet meg tevesajtot is lehet kapni – bár, ahol én néztem (egy LuLu Hypermarketben), ott csak csokis tevetej volt, sima egy szál se, sajt meg csokis se, tehát továbbálltam tétován, tevétlen.
Sötétedés után, ha lehet, még utópisztikusabb/disztópikusabb a látvány. Attól függően, hogy szereted vagy gyűlölöd ezt a várost.
Nekem ennyi idő alatt nem sikerült eldöntenem. De ezen lépjünk is tovább, jöjjön egy bónusz gyors városnézés: irány Sardzsa!
Oda úgy kerülök, hogy lassacskán el akarok jutni a Sharjah International Airportra. Ennek érdekében már hajnalban becélzom a dubaji Al Ghubaiba buszállomást, pár perc séta a szállásomtól, kiváló kávéval az egyetlen nyitva tartó egységben.
Az E306-os visz el Al Jubailig, jegyvásárlás Silver Carddal, 12 dirhamot vont le. Megérte korán kelni, az emeletes buszon kifogtam az egyik panorámaülést. Álomszerű utazás reggeli fényekkel:
Sardzsa Dubajjal szomszédos, és az Emirátusok 3. legnagyobb városa. És ez is épül egyfolytában. De például az Al Zahra mecset a Corniche Streeten készen van egészen. Meg a látogató is, ha ránéz. Lélegzetellálító! A képek nem is adják vissza igazán…
A jólét szintjéhez csak egy adalék: 2022. január 1-jén Sardzsa történelmet írt azzal, hogy a közszférában bevezették a négynapos munkahetet és vele a háromnapos hétvégét, elsőként az egész Közel-Keleten.
Sardzsa óvárosa (nevezzük így) egykor a kereskedőváros központja volt, napjainkban pezsgő kultúrnegyedként született újjá. Rekonstruálták az egészet. Igazi régi épület talán egy van, a Bait Al Naboodah (1845), de állítólag annyira korhű lett a helyreállítás, hogy a területet az UNESCO világörökségi lista lehetséges jelöltjeként tartják számon.
Nem messze innen egy egész utcában csak állateledelt és -felszerelést árulnak. Kutyatáp, macskatáp, madárkalitka, akvárium, nyúltakarmány, satöbbi. És persze macskák. Nem eladóak, csak tudják, hol éri meg lebzselni.
A reptérre a már ismerős Al Jubailról indul a 99-es busz. Erre a járatra a sofőrnél lehet jegyet venni készpénzért (8 dirham). Sardzsából repültem Új-Delhibe – az indiai cikkek itt olvashatók. Hazafelé ománi kitérővel jöttem, erről is van cikk. Maszkatból busszal érkeztem ismét Dubajba, késő este. Aludtam egyet egy kapszulahotelben, aztán megint buszra szálltam.
Mint ahogy korábban Sardzsába, most is az Al Ghubaiba buszpályaudvarról indultam, de most az E100-as járattal. A menetjegy 30 dirhamba került, ismét a hetek óta gondosan őrzött Silver kártyámról vonták le az összeget, a menetidő kb. két óra volt. Az érkezési pont az Abu Dhabi Bus Station.
Subi-dubi, Abu-Dzabi! Abu-Dzabi (angol átiratban: Abu Dhabi) az Egyesült Arab Emírségek fővárosa, területileg a legnagyobb emírség központja, egyben az ország második legnépesebb városa.
Abu-Dzabi az általános városképet tekintve annyiban különbözik Dubajtól, hogy itt kevesebb az izgalmas épület, illetve amik vannak, azokért jól el kell távolodni a központtól. El is fogok, de előbb még le a tengerpartra.
Útközben páratlan lehetőségre bukkanok: lehet nyerni 10 kg aranyat!
Akárcsak Dubajban, úgy Abu-Dzabiban is kevés a zöld, de ha valami zöld, akkor az nagyon zöld. Locsolnak, kertészkednek éjt nappal téve, helyenként olyan látványos eredménnyel, hogy az ember egészen elfelejti, hogy a sivatagban van.
A városnak ez a része szemmel láthatóan a menekülőhely a falansztervilágból, horgászok, macskák, valószerűtlen nyugalom.
Már csak egy kávé esne jól. De ekkora?!
Ami a képen látható, az egy dupla dallahszobor, és a vendégszeretetet szimbolizálja erőst. A dallah a hagyományos arab kávéskanna, amelyet évszázadok óta használnak a qahwa elkészítésére és felszolgálására. A qahwa általában enyhén pörkölt kávéból készül, gyakran kardamommal ízesítik, és apró csészékben kínálják a vendégeknek.
Ismét buszra szállok, most azért, hogy eljussak a város kulturális negyedébe, a Szádiját-szigetre (Saadiyat Island).
Itt található többek között a Louvre Abu Dhabi, a párizsi múzeum kommersz kistesója, ahová inkább fotózkodni járnak az emberek, mintsem a művészetért… (Ez nem igaz ám, mert Jean Nouvel építész munkája önmagában kulturális élmény.)
A név kötelez, a meglehetősen kompakt gyűjtemény igényesen ível a neolitikumtól a kortársig. Az jól érzékelhető, hogy elsősorban közel-keleti és ázsiai látogatók számára rendezték be, egzotikumként mutatja be az európai kultúrát, van pl. kis berendezett francia szalon is. A művek közt Chagall, Magritte, Tinguely, Haring éppúgy, mint a több ezer éves kincsek.
A vízre épült múzeum tényleg eszméletlen jó fényképhelyszín! Nyitvatartás, jegyárak a Lovre Abu Dhabi hivatalos oldalán.
Mellette már épül, várhatóan idén (2026-ban) nyit a Frank Gehry tervezte Guggenheim.
De van még építészeti extraság Abu-Dzabiban: a Norman Foster által jegyzett Zayed National Museum mindenképp említésre méltó, meg az is, hogy Zaha Hadid ambiciózus hidat tervezett ide, mégpedig a Sheikh Zayed hidat, amelynek sziluettje egy hullámot idéz. Ezt 2010-ben adták át. Zaha Hadid másik nagy terve az Abu Dhabi Performing Arts Centre volt, amelyben öt különböző színház (dráma, opera, etc.) kaphat helyet – ha mégis megépül.
Ha a parti hotelek egyikében szállsz meg, ilyen strandokon süttetheted a hasadat (a beach-ek csak a szállóvendégek számára látogathatóak):
Már erősen benne járok a délutánban, keresek valami buszt vissza a központ felé, némi táplálékot, vásárlási lehetőségeket, kávét, ilyesmiket. Amikor már azt hiszem, semmin nem tudok meglepődni, egyszer csak ott állok egy lila (és azt hiszem, koreai) pékség előtt. Van nálam még némi cash, átnyújtom a csávónak, ennyiért adjon nekem lila fánkokat. Kapok egy nagyot meg egy zacskónyi kisebbet. Elmajszolom majd a reptéren.
A repülőtérre a központi buszállomásról az A2-es busszal jutok ki. Itt már nem működik a dubaji NOL-rendszer, külön jegyet kell váltani. A menetidő nagyjából egy óra, a jegy ára 4 dirham.
A Zayed International Airporton lófrálva a tevekultusz még utoljára rám kacsint egy ajándékbolt előtt. A 250 kilós szobor helyigénye: 279 x 220 x 71 cm, ezt jó tudni, ha szeretnél rendelni belőle mindössze 79 000 dirhamért. Az nagyjából 6,6 millió forint. A hülyének is megéri.
Látogatás ideje: 2026. február
roziutazik.hu 