Észak-Macedónia felfedezésre érdemes ország a Balkánon, annak minden szépségével és szürrealitásával. Az egykori jugoszláv tagköztársaság gyönyörű tájakat, jófajta étkeket és váratlan kalandokat kínál, valamint közel van és határozottan olcsó.
Itt macedónok élnek, mármint ők is, meg még egy csomó más nép, na de a lényeg, hogy a macedónok délszlávok, nem azonosak az ókori makedónokkal, Nagy Sándor népével. Van egy kis átfedés, de az egykori Makedónia területe inkább a mai Görögország északi részére esik, Szaloniki körül.
Szkopjéban a történelmet a szemünk előtt építik, nagyjából még az emlékműnek is van emlékműve. A 21 méter magas diadalív, a Porta Macedonia (Порта Македонија) a Pella téren áll, és minden látszat ellenére nem ókori műemlék, 2012-ben készült el. Volt is ellene tiltakozás, mive4,4 millió euróba került.
Tervezője ugyanaz a Valentina Stefanovska szobrászművész, aki több grandiózus emlékművet készített, köztük a hasonló méretű Nagy Sándort, amely hivatalosan a Harcos lovon nevet viseli (miután a görögök elég heves tiltakozásba fogtak). Mindkét építmény a Skopje 2014 nevű kormány által finanszírozott projekt részeként valósult meg, amelynek becsült ára félmilliárd euró volt.
Szkopjét a Vardar szeli ketté. A folyó felett számos híd ível át, köztük a 15. századi Kőhíd, és a két szobrokkal zsúfolt híd egymás mellett, a Civilizációk hídja és a Művészet hídja, amikhez képest a prágai Károly-híd kutya füle, már ha az alakok számát nézzük. Úgy általában is rengeteg a szobor a városban, csak 2010 és 2014 között 136-ot állítottak.
A központban három méretes hajó horgonyzik a Vardaron (a cikk végén, a képgalériában van róluk fotó). A középső egy étterem, a két szélső közül az egyik meglehetősen romos, félig mintha le is lenne égve, a harmadiknak meg szép az orrdísze.
Szkopje Teréz anya szülővárosa, aki se macedón, se makedón, hanem albán, és születése idején (1910. augusztus 26.) a város az Oszmán Birodalom része volt, és Üsküpnek nevezték. A szent asszony szülőháza már nem áll, helyén emléktáblát helyeztek el. Sőt, miként azon olvasható: ezen a helyen épült a Bojaxhiu család háza, és Teréz anyának 1980. június 27-én Szkopje város díszpolgárává nyilvánítása alkalmából ő maga ültetett egy fenyőfát. Ezt tavaly tönkretette a vihar, de már ültettek újat a helyére. Nem is egyet, rögtön ötöt, az egész család család (Kola apa, Drane anya, Agija, Lazri és Agnes Gonxha, aki Teréz anya lett) emlékére.
Múzeumát egy másik utcában építették fel. Mondjuk úgy, hogy megoszlanak a vélemények az épület szépségét illetően… A Teréz Anya Emlékház (Спомен-куќа „Мајка Тереза“) címe: Macedonia St 1000, Skopje, nyitva hétköznap 9-20:00, hétvégén 9-14:00, a belépés díjtalan.
A helyi tömegközlekedés egy részét piros emeletes buszok biztosítják, de Szkopje ettől még nem lesz a Balkán Londonja. A monumentális szobrok és historizáló belvárosi csillogás mögött már egy utcányira is elég kopottas a város, nincs nyoma olyan látványos és nagy ütemű fejlődésnek, amilyet a szomszédos Albániában tapasztaltam.
De a Balkánt másért szeretjük, például a régi bazárokért, ahol színes ruhaüzletben fejkendős lány a macskáit eteti, a mecsetekért, még a középkori kőépítményekkel kontrasztban álló betonkockákért is. Mindennapi öröm: a reggelire vett hatalmas burekem akkora volt, hogy egy része megmaradt későbbre, pedig nincs baj az étvágyammal. 80-85 dínárért vettem darabját, hol húsost, hol sajtost (ez a töltelék inkább a mi túrónkra hasonlít). Ha beülsz valahova, már 2-300 dínárból egész fejedelmi módon be lehet kajálni. 1 dínár kb. 6 forint jelenleg (2023 nyarán).
Ha már pénz: amint az megszokott a Balkánon, sok helyen tudsz euróval is fizetni. És ha már készpénz, és kapsz vissza dínárt fémpénzben, nézd meg, mi van rajta!
Az 5 dínáros érmén hiúz tanyáz. Nem sokat ér a bőre, kb. 30 forintot. Haza is megy velem, mint legjobb és legolcsóbb szuvenír: cicapénz. Az egyesen meg kutya van, ebből is látszik, hogy a macskák ötször többet érnek.
Az árakról még röviden: belvárosi, nem nagy, de önálló apartmanom 3 éjszakára került kb. 60 euróba. A reptéri busz ára egy útra 199 MKD (kb. 1200 Ft). A bolti árak alacsonyabbak a magyarnál, ha be akarsz vásárolni, menj be a Vero Shopping Centerbe az állomás közelében, a hipermarket vasárnap is nyitva van estig. A helyi specialitások közül jó szívvel ajánlom a kakukkfüves és a paprikás sajtot. Előbbi az anya lelkét tartalmazza: мајчина душица – így hívják macedónul a kakukkfüvet.
Egy-két órás kirándulás Szkopjéban, mégis a városon kívül: panorámás túra az 1066 méter magas Vodno tetején, amit megtoldottak az egész városból látható, 66 méter magas Milleniumi kereszttel, hogy idegesítsék vele a muzulmán albánokat. Kb. félútig gyalog mentem fel (rendes túracipő nem ártott volna, sziklás, köves és qrwa meredek), onnan meg vitt a cable car. 100 dínár (600 forint) az oda-vissza libegés.
Az alsó állomástól a 25-ös busz vitt vissza a városba. Vasárnap lévén ez is ingyenesre sikerült. Is, írom. Hogy miért, az mindjárt kiderül, de előbb nézzük meg a Matka-kanyont, ahová egyébként vezet át innen, a hegytetőről egy túraútvonal, kb. 5 óra alatt teljesíthető. Ha viszek rendes túracipőt több időre megyek, biztosan végigjárom.
A Matka-kanyon (Кањон Матка, jelentése: anyaméh – ez az anyamotívum már többedszer köszön vissza, szóval itt senki nem marad árván) 15 kilométerre van az észak-macedón fővárostól. A kanyon egy nyugat–keleti irányú hegyvonulatot szel ketté, itt van a Treska-folyó, a mesterséges Matka-tó, valamint számos középkori (sőt, ókeresztény maradványokat tartalmazó) kolostor található. Napos időben a víz ragyogó türkizkék. A terület 10 barlangja közül a legismertebb a Vrelo-cseppkőbarlang, amit csak a víz felől lehet megközelíteni. A tóparton lehet kölcsönözni kajakot vagy befizetni hajókirándulásra.
Ha jót akarsz magadnak, tavasszal vagy ősszel gyere, lehetőség szerint hétköznap, különben pokoli sok nép van. Helyben sminkelő libák méterenként fotózkodnak pózba vágva, néhol az egész ösvényt elfoglalják.
A matkai kolostorok közül a Sveta Bogorodicát választottam a Treska bal partján. Jó döntés volt, egész csapat kismatka fogadott az udvarban.
A 14. században épült, nyolcszögletű kupolával fedett kis templomban ma is láthatunk korabeli freskót, a bejárat felett pedig egy feliratot, miszerint 1497-ben egy Milica nevű hölgy újíttatta fel a templomot, valamint szőlőt vásárolt a kolostornak. Említve van néhai férje, Tošinko, fia, Nikola és Athanasius őeminenciája is, aki akkoriban a metropolita volt. A mai kolostori élet 1998-ban indult be, az itt élő női szerzetesközösségnek van egy műhelye is, és aboltjukban lehet vásárolni tőlük kézműves termékeket.
Matka megközelíthető a 60-as busszal. Elvileg kell Skopska card, és arra feltöltve buszpénz, de ilyesmit vasárnap nem lehet venni. Egy buszsofőr azt mondta, hogy majd felszálláskor lehet venni 150-ért, a 60-as busz sofőrje meg közölte, hogy nála aztán nem, de szálljunk fel nyugodtan. Na, ezt pl. szeretem a Balkánon nagyon, nálunk ilyesmi elképzelhetetlen, velem már Szarajevóban is megesett (ott volt jegyem, csak nem olyan alakú, de ez egy másik történet).
Na, de a visszaút! Nagyon taktikusan nem a hivatalos buszmegállóban kezdtem várakozni, mert azt már tudtam külföldi utazós blogokról, hogy ha nagy a forgalom, csak a távolabbi parkolóig jön fel a busz, különben nem tudna megfordulni. Ott vártam többedmagammal, hiába. Egy idő után egy lány megkérdezte a közlekedési rendőrt, hogy mégis mi van. Hát az, hogy annyira nagy a forgalom, hogy már csak a szomszéd faluig jár a busz. Na, akkor ez az Ada elkiáltotta magát: group, let’s go walking! És elindultunk csapatostul.
Nem ismertük egymást, de volt időnk szocializálódni, pláne, hogy az orrunk előtt ment el a busz, ott ültünk egy órát Glumovo határában a járdaszegélyen, velem együtt heten: Ada meg a barátnője Szlovákiából, egy magyar fiú a mexikói barátjával, egy svájci lány, aki a helyi követségen dolgozik, és még egy lány, akiről nem tudom, hogy ki. Mindenki beszélt angolul és mindenki nagy utazó volt, szóval voltak közös témák meg nagy röhögések. Két taxival visszamenni a városba valószínűleg megérte volna, ajánlkoztak is páran, de számunkra ez akkor már elvi kérdés volt! Miként Szkopjében a buszról való leugrás is, amikor jött az ellenőr… mert mi van, ha belénk köt, hogy nincs jegyünk, amit ugye vettünk volna, ha van hol.
A szkopjei hétvégémen én egy napot arra szántam, hogy átmenjek Koszovóba, erről itt írtam részletesen; Észak-Macedóniába pedig még biztosan visszatérek, hiszen például az albán határnál található Ohridi-tó önmagában is megér egy pár napos túrát.
GALÉRIA – Szkopje és a Matka-kanyon – katt bele a nagyításért!
Látogatás ideje: 2023. június 16-19.
roziutazik.hu 