Só napot kívánok! Az erdélyi Sóvidék két legkiemelkedőbb települése: a Maros megyei Szováta és a hargitai Parajd képét a sóra épült turizmus határozza meg.
De honnan van ennyi só? Hát a földből.
A Sóvidéken, a Sóhát (Sóháttya) alatt van egy hatalmas kősótelep (sótömzs) aminek a gyökere 2,7 km mélységig is lenyúlik, és széltében-hosszában is több, mint egy kilométer. Ez Parajdon keresendő, de maradjunk még előbb Szovátán, ami sóstavairól és sószikláiról nevezetes.
Itt vannak a híres szállodák a jellegzetes székely gyógyfürdős architektúrával, meg az 1875-ben keletkezett Medve-tó, amit azért hívnak így, mert kiterített medvebőrhöz hasonló az alakja. Sótartalma a felszínen 100 g/l, mélyebben 220-300 g/l. Vize a helioterm jelenség következtében 35°C-ra is felmelegszik 2 méter mélységig. Fürödhető, de csak nyáron, megadott időszakokban! Érdemes előre tájékozódni, hogy épp nyitva van-e.
Szováta további tavai a sósvizű Mogyorósi-tó, a Rigó-tó, a Fekete-tó, a Vörös-tó és a Zöld-tó, és van még két édesvízű is, a Piroska-tó és Kígyós-tó.
az legalább megvéd.”
– Müller Péter Sziámi
A Medve-tó partján 15 lejért lehet fotózkodni: te meg a kitömött medve. Az igazival meg ingyen is, már ha úgy tartja kedve…
A Medve-tó északi részén lévő, erdőben rejtőzködő Tivoli szállóhoz egy kanyargós út vezet. Gyalog fel lehet menni egy erdei sétányon is a Medve-tó partjáról.
Az 1926-ban, a fürdőalapító, Sófalvi Illyés Lajos fia, Sófalvi Illyés Tibor által kőből és fából építtetett, kastélyszerű Tivolit annak idején luxushotelként jegyezték, nyaraltak itt a román, a görög és az angol királyi családok tagjai is. A szockó éra aztán betett neki, annyira, hogy máig nem tért vissza hajdani színvonala – ez azonban kifejezetten jó hír annak, aki nyugis és nagyon kedvező árú szállást szeretne Szovátán, és nincsenek nagy igényei. Belül kb. a nyolcvanas évek fogad, ám minden ragyogó tiszta, és hát olcsó. (A képek közül az első a Tivoli, a cikk meg folytatódik a galéria alatt.)
Szovátáról több túraútvonal indul, illetve településen belül is lehet nagyokat kirándulni, végigjárva a tavakat és a meredező sósziklákat. És ott van a Tyúkász-dombi kápolna, ami felé sikerült egy nem létező ösvényt választanom… Csüdig a zöldben olyasmik jutnak eszembe, hogy
– Mi a spenót felszólító módban?
– Parajd!
A későbbiekben még számos borzasztó sóvicc ugrik be – szerencsére csak 7 kilométer, és már ott is vagyok. Parajd a Sóhát nevű domb körül terül el. Csak azért nem mondom, hogy a parajdi sóbánya lélegzetelállító látványt nyújt, mert épp ellenkezőleg: a légúti betegségekre nagyon jó a száraz sóterápia.
Miután a busz levitt a mélybe (igen! busszal lehet lemenni a bányába! nagyon menő), a látogatási szinten mindjárt egy komplett kalandparkot találunk. Meg úgy általában egy komplett földalatti városkát.
Só-time! Van mozi, kávézó, ökumenikus kápolna, üzletek, múzeumi rész, wifi, lehet mászni, pingpongozni vagy vásárolni számtalan kis üzletben, és van annyi játszótér, hogy különösebb gond nélkül le lehet foglalni a (nem feltétlen asztmás) kisgyerekeket ebben a tulajdonképpen óriási sószobában. A látogatási szintről kifelé jövet, az ún. 60-as szinten van a József-bánya kilátó (igen, egy földalatti kilátó!), és ezen a szinten található a bányavendéglő is.
A parajdi sóbányászat a rómaiakkal kezdődött, négy amfiteátrum típusú, felszíni sófejtést hagytak hátra, ezeknek előbb az avarok, aztán a bolgárok örültek, majd némi kihagyás után a magyarok: 1003-tól már rendszeresen közlekedtek István király sószállító hajói a Maroson.
Magáról a bányászatról az első hiteles írásos utalás 1405-ből származik, amikor Luxemburgi Zsigmond megtiltotta, hogy a földesurak a saját birtokukon sóbányát nyissanak. Később aztán Mátyás király megerősítette a székelyek szabad sóbányászatát és kereskedési jogát, onnantól már fejlődésnek indulhatott a sóléti társadalom.
Ennél még sokkal több háttérinformációt elolvastam, mire kijutottam a sóbányából. Mert azért álljunk meg egy sóra: a lenti megállónál több mint 20 percig vártam, szombat kora délután meglehetős tömeg gyűlt össze az egészen botrányosan ritkán járó a buszokhoz, nyilván egyre erősödő gyerekvisítások közepette. Őszintén remélem, hogy a főszezonra sikerült sóvátenni ezt a logisztikai problémát.
A sóbánya látogatási szintjének mélysége a felszínhez képest: 120 méter. Az alagút hossza, amiben a busz közlekedik: 1250 méter. Az éves átlaghőmérséklet a bányakamrában: 16°C. A látogatók száma évente: 400 000 fő, a nyári főszezonban naponta: 2500-3000 fő. A teljes árú belépő ára: 50 lej (2023. május), kedvezményeknek, egyéb infóknak itt tudtok utánanézni.
A közelben van a Sószoros, ahol a szó szoros értelmében só sót követ. Szorosan. Vannak sóhegyek, sóforrások, sópatakok… sóval minden, amire a túrázó-sóravaló teremtés sóvárog. Sok sóból jó sokat!
A Sószoros lényegében a Korond-patak szurdokvölgye, ahol a patak átvágta a sóhegyet, és a felszínre kerültek a parajdi sósziklák.
A területre 15 lej ellenében lehet bemenni, naponta 10-től 18 óráig.
A Sóháton beszivárgott esővíz a szorosban a sós lejtők alján ideiglenes sós forrásokként jelenik meg, majd kis erekben folyik tovább, vagy sós pocsolyákban gyűlik meg. A sós víz a napsütés hatására párologni kezd, a só kicspódik, és kristályosan rakódik rá mindenre. Ha egymás után több napig szép idő van, a táj kifehéredik, olyasmi lesz, mint egy sósivatag. Az első nagyobb esőzéssel aztán a lerakódott só feloldódik, és kezdődhet az egész elölről.
A sós gyógyiszappocsolya mellett tábla hívja fel a figyelmet arra, hogy tiszteljük meg a helyet azzal, hogy betartjuk a hagyományos iszapfürdőzés lépéseit: 1. tegyünk meg pár lépést mezítláb; 2. kenjük be fájós testrészeinket vékony iszapréteggel; 3. addig álljunk a napon, amíg ránk nem szárad; 4. sókristályos bőrradír: dörzsöljük vissza a pocsétába a száraz iszapot; 5. mossuk le magunkat előbb sós, majd patakvízzel.
És ha már sóból is megárt a sok, jut édes is bőven: az elmaradhatatlan kürtőskalácssütőket a környéken mindenhol megtaláljuk, csak menjünk egyszerűen az orrunk után.
Látogatás ideje: 2023. május
roziutazik.hu 