San Marino az 5. legkisebb állam ezen a bolygón, egyben a legrégebbi ma is fennálló köztársaság, 301-ben alapította egy remete kőfaragó, Szent Marinus. San Marino lakói, köszönik szépen, azóta is jól elvannak a hegyen, a 739 méter magas Monte Titanón. San Marino mottója: Libertà.
Első nap. A reggeli landolás után rögtön el is kezdtem a túrázást, begyalogoltam Rimini központjába a repülőtérről, végig a homokos tengerparton, egészen be az állomásig.
Riminiből a vasúttal szemközti egyik megállóból indul a 160-as busz Torellóba (hétköznapokon óránként, jegyár 2,90 euró). Torello gyakorlatilag a határnál van, csak nem ott, ahol a legtöbben járnak, hanem az ország túlvégén.
A határtól a szállásig (Hostel San Marino – meglehet, ez az egyetlen hostel műfajú szálláshely az egész törpeállamban) kb. másfél óra volt az út, 2-kor már el is foglaltam az ágyamat. Innen délután 3 körül indultam fel San Marino Citybe, megint csak gyalog. Elég durva a felmenet, pláne, ha előző éjjel a hajnali indulás miatt alig aludtál…
A látképet meghatározó és San Marino címerében is szereplő híres tornyokig most nem mentem még fel, metszően hideg szél kerekedett, de a legnyugisabb köztársaság központjában azért sikerült képbe helyezni magamat.
2. nap indulás 8:30 körül San Marino Citybe. Ma nár a durva emelkedős részt a funiviával, azaz a libegővel tettem meg. Negyedóránként jár Borgo Maggioréból, a San Marino kártyával egy útra 2 euró (kedvezmény nélkül 2,80) volt az ára.
A San Marino kártyát a szálláson kaptam grátisz, amit mondjuk minimum kompenzációnak éreztem… mert hát olcsó hostelt is meg lehet csinálni minimál ráfordítással, igazán nem nagy beruházás, hogy akár hosszabbítókkal, de minden ágy mellett legyen konnektor, meg egy akármilyen tükör a szobában, éjjeli szekrény vagy kis polc minden ágy mellé, vagy legalább egy kurva fogas.
Napsütés és jó pár fokkal melegebb fogadott, mint előző nap. reggel egészen biztosan. Szóval kitalálom, hogy messze tornyokat látogatok sorba.
San Marinóban az összes állami múzeumban érvényes jegy 2022 áprilisában 8 euró volt (ha csak kettőbe szeretnél, akkor 6). A három torony közül egyébként csak az elsőhöz kellett a jegy. A második most éppen nem is volt látogatható a felújítás miatt, a harmadik meg csak úgy ott van, kicsit távolabb, egy erdős részt követően. Pazar a kilátás mindháromtól, valamint az elsőből kiválóan látszik a második, a második elől az első.
Virágillat és madárcsicsergés, közben egy gyors havazás (április…), nessun problema, akadt nekem cappuccino a Cesaréban. Aztán jöhettek a múzeumok, tehát innentől kezdve kulturálisan is végigmentem a köztársaságot, a Parlament kivételével, ami az aktuális régenskapitány-beiktatás miatt épp zárva volt. A régenskapitányok mindig ketten vannak, ők San Marino elöljárói, akiket hathavonként választanak meg.
A múzeumok közül elsőnek a helytörténeti (tartalma kb. az, amit a neve jelent, plusz azok a tárgyak és műkincsek, amelyeket San Marinónak adományoztak) gyűjteményben merültem el, aztán következett a Bélyeg- és Érmemúzeum (San Marinóért odavannak a gyűjtők!), a San Francesco Múzeum és a Nemzeti Galéria, ami igazából egy kortárs gyűjtemény egy hosszú teremben, de egy ekkora államtól ez is tök jó, és persze rém büszkék rá, szerintem okkal. Láttam egy videós prezentációt egy 2010-es művészeti projektről, aminek során a helyi parlamenti képviselők vettek részt valamilyen nyújtózós-relaxálós együttlétben. Jó volt nézni, emberek voltak a politikusok… 😊
Egy szuvenírboltban galambot láttam téblábolni, halálos nyugalomban. “Szeretem az állatokat”, mondta az eladólány, hasonlóképp.
Ez alkalommal a másik oldalt mentem le a hegyről, San Marino város aljáig megkerülve a Monte Titanót a funivia drótkötele alatt… Az aszfaltozott közutat választottam, ami annyiban nem volt mindenhol szerencsés, hogy járda… az vagy van vagy nincs, és az autósok mellett a bicikliek is őrült tempóban bírnak száguldani lefelé.
Ne akarj vonattal menni San Marinóba, vagy úgy jársz, mint az argentin srác, akivel a hostelben találkoztam. Bolognában volt előtte, ahol szépen megvette a jegyét, felült a vonatra, majd meg is érkezett San Marino állomásra.
A Vicenza megyei San Marino faluba, Észak-Olaszországba.
San Marino Köztársaságba 1944 óta nem megy vonat Olaszországból, de addig se volt több egy vonalnál, Riminivel kötve össze a törpeállamot. Ma egyetlen kocsi árválkodik az ország közepén, az is csak a látvány miatt.
A harmadik napra maradt az ország végigsétálásának leghosszabb szakasza, a szállástól le a rimini kikötőig, a Valdragone – Serravalle – Dogana útvonalon. Kicsit több volt, mint 20 km, nem teljesen az országutat követtem.
Útközben egyszer elkapott az eső, hamar bemenekültem egy kávézóba, ahol voltak régi fotók a felszámolt vasútvonalról, aminek megörültem, a tulaj meg annak, hogy ilyen messziről besétált hozzá valaki, pont nyitáskor. Lehet, félreértett, és azóta is azt hiszi, hogy Budapestről mentem gyalog…
A Riminiről szóló részt (Fellini Múzeum, kagylós ház és egyebek) itt találjátok.
San Marino képgaléria, katt bele nagyobb felbontásért:
Látogatás ideje: 2022. április
roziutazik.hu 
1 Comment