Karácsonykor utazni?! Naná. Róma extrákkal

Nem a hagyományos módját választottuk a karácsonyozásnak 2019-ben: fenyő helyett pálmafák, bejgli helyett panettone. Róma minden évszakban tökéletes úticél, bármikor föl tud dobni, persze, már önmagában az is, hogy a szürke és hideg magyar télből átlépek a napsütötte Itáliába. Így aztán 2 évvel ezelőtt összeszedtem a szűk családot (értsd: velem együtt voltunk ketten), és akkor arccal Rómának.

A múzeumok, látványosságok jellemzően csak 25-én vannak zárva, de azt az egy napot bőven el lehet bámészkodni, templomokban, utcákon, tereken, parkokban, műemlékeknél. Meggyőződésem, hogy az „örök város” kifejezés onnan jön, hogy sose érsz a végére…

És ha már ráérősen töltesz időt Rómában, érdemes kicsit kimozdulni a belvárosból. Mutatok is két tuti helyet.

Kalandra fellini, irány a Cinecittà!

A legendás Cinecittà stúdiók kb. 10 éve látogathatóak. Az olasz álomgyáron nem érdemes időt spórolni – ha kilátogatsz ide, úgy tervezz, hogy több órás programról van szó.

“Amikor először hallottam a Cinecittà nevet, azt a szokatlan érzésem volt, hogy ez az életem alapvető részévé válik, épp ott, ahol élni szerettem volna.” (Fellini)

A kiállítás három részből áll. Az első etapban (1937-1943) megismerhetjük a Cinecittà történetét a kezdetektől.

Federico Fellini külön termet kapott, itt a kalapján túl megnézhetsz máshol nem publikált felvételeket, eredeti jelmezeket, rajzokat, fotókat.

A második részben a forgatások a Cinecittàban témakört járhatjuk körül (1943-1990), sztorikkal, jelmezekkel, szórakoztató tényekkel megannyi világsztár kapcsán, Liz Taylortól Richard Burton-ön át Claudia Cardinale-ig. És persze az olasz neorealizmus világa, a háború után elképesztő ütemben felívelő „Tiberis-menti Hollywood” nagy mozijai, Ben-Hur és Kleopátra. És Franco Zefirelli és Luchino Visconti és Sergio Leone….

A harmadik rész pedig a backstage, ami bepillantást enged a különböző filmes szakterületekbe (rendezés, forgatókönyvírásnak, vágás, jelmezek, vizuális effektusok…), és ha végigjártuk a – mondjuk, hogy – klasszikus múzeumi részt, megnézhetünk néhány szabadtéri díszletvárost is, amelyeket mindig az adott produkció igényei szerint alakítanak át, az antik Rómától a középkori toszkán városokig.

Unortodox karácsonyi kalandozásunk másik célpontja: az EUR városnegyed. És ez is olyan, mintha egy díszletváros lenne!

Voltaképpen az is: Mussolini monumentális látomása a modern Rómáról.

Az akkori elképzelés szerint a komplexum az 1942-es világkiállítás helyszíne lett volna, egyben megalomán keret a fasiszta korszak kezdetének 20. évfordulójának megünneplésére.

Az EUR legmarkánsabb épülete, egyben ennek az építészeti stílusnak a szimbóluma a Palazzo della Civiltà Italiana, egy ikonikus projekt, ami a rómaiaktól a “Colosseo Quadrato” („Négyszögletes Colosseum”) becenevet kapta. Az épületet Giovanni Guerrini, Ernesto Lapadula és Mario Romano tervezte, 1938-ban kezdték építeni, ’43-ra lett kész.

De minek, mondhatnánk, hiszen addigra a II. világháború fölülírta mindkét elképzelést, sőt, az addig elkészült épületek is súlyos károkat szenvedtek.

Fasizmus ide, pusztulás oda, a háború után a római hatóságok úgy döntöttek, hogy az EUR lehetne egy városon kívüli üzleti negyed alapja (amihez hasonlót más fővárosok csak évtizedekkel később kezdtek el tervezni, l. a párizsi La Défense vagy a bécsi Donaustadt). Így az 1950-es-60-as években lassacskán befejezték az eredetileg fasiszta korszaknak örök emléket állító épületeket, ill. számos új tervezésűvel bővült az EUR, akkori stílusban: irodákat, kormányzati épületeket, múzeumokat, hatalmas kerteket és parkokat alakítottak ki.

Az 1960-as római olimpia is fontos mérföldkő volt, a céldátum ismeretében belehúztak az olaszok, és majdnem az egész negyed komplett lett ekkorra. Elkészült a Palazzo dello Sport és a Velodromo is.

A Terminitől kb. 20 perc alatt visz ki a metró az EUR-ba. Egy itteni séta elég jó képet ad arról, milyenné vált volna Olaszország, ha a fasizmus meg nem bukik idejében. Szigorú épületek, széles utcák, rend és fegyelem. Mészkő, tufa és márvány az alapanyag, a koncepció meg részint az ókori római építészetből, részint a racionalista modernből merít.

A birodalmi várostervezés itt egyszerre bukott és túlélt.

Na, így. Boldog karácsonyt mindenkinek, aki idén tartja!


Címek:

Cinecittá: https://cinecittasimostra.it/
Via Tuscolana, 1055, 00173 Roma RM, Olaszország

Palazzo della Civiltà Italiana (“Colosseo Quadrato”):
Quadrato della Concordia, 3, 00144 Roma RM, Olaszország

Látogatás ideje: 2019. karácsony

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s