Odessza, az ezerarcú város a Fekete-tenger partján

ELSŐ BENYOMÁSOK ÉS MACSKÁK

Odesszába úgy izgalmas érkezni, hogy hagyod a francba a marsrutkát, hanem a reptérről rögvest besétálsz a belvárosba, a lepusztult külvárosból a piacon át a ragyogó palotákig és a kikötőig; a szín lassan, de biztosan változik, a kóbor macskák egyre kövérebbek, aztán valahol a “Gyerebaszovszkaja” környékén el is tűnnek teljesen, vagyis csak úgy tűnnek, hogy aztán a legváratlanabb helyeken újra felbukkanjanak.

Lehetne finomkodni, hogy íme, ilyen az élet kelet és nyugat határán, de ez a vidék már és még túl van azon – csak nyomokban wannabe-west.

Magyarország lehet ilyen nyugat-európai szemmel nézve, mint magyarként látni Ukrajnát: az elképzelhetetlen szegénység, az elképesztő olcsóság, a jóvanazúgy, az angolul nem beszélő recepciós, a slum-övezet kilátástalanságában kora reggel félmeztelenül piálók utcai nihilje, miközben a belvárosban egymást érik a nyugati üzletláncok, trendi vendéglátóhelyek, barber shopos smoothie-kulti, díszítésképp az üvegpalotával gyarmatosító otpbankkal. Tőle karnyújtásnyira kézzel ragasztott hirdetések sora, amiken csak annyi áll, hogy MUNKA, havi 12 000, telefonszám. Havi 12 000 hrivnya, az kb. 140 000 forint. Ez itt már az az összeg, hogy mindegy is, mit kell érte csinálni.

No, de ha történetesen odesszai vagy, akkor mindenen túl és mindezek ellenére, délutánonként fogod magad, lesétálsz a tengerpartra, és egyszerűen jó.

És nem is fekete! 😁

RETRÓ BABELI CSŰRCSAVAR

Egy napot mindenképp parton pöfis, Babel-olvasós napnak terveztem. Jelentem: meg tudtam csinálni! 😁

Rengeteg szabadstrand van, tele emberekkel, ám vagy nulla infrastruktúra mellett, vagy minimálissal. Köretnek a sétányon a helyi vendéglátós-strandcuccos rablósor. Meg vannak a fizetős, körbekerített elitstrandok, amik teljesen biztonságosak, ahol személyzet lesi, kinek mire van szüksége, ahol a matracos napágyhoz törölköző és napernyő is jár, van wifi, és kerül mindez 350 hrivnyába per nap, azaz 4000 Ft alatt. Mivel a low budget solo female traveller lét azzal jár, hogy úszkálás közben senki nem figyel a cuccodra a parton (plusz figyelembe véve, hogy a szállásom 4 éjszakára került összesen 600 hrivnyába…), ma be is fizettem rá. Megérte! 🙂

Szóval laza napot tartottam, még a partra se lesétáltam, hanem lelibegtem. A nagyon cuki Канатна дорога semmilyen EU előírásnak meg nem felelne, de hát ez nem az EU. A Канатна дорога-nak megvannak a maga biztonsági intézkedései, amit minden felhasználó a legjobb tudása szerint alkalmaz: mivel folyamatosan megy, menet közben kell beugrani, aztán már libegve valahogy a helyére takkantani a színesre festett vasbili színesre festett vasajtaját.

Ám a retro feeling még előtte kezdődött, az önkiszolgáló sztolovajában, ahol ebédeltem, csirkefasírtot, krumplipürét és egy isteni finom, számomra ismeretlen halat, némi vegyes salátával (amit se ecettel, se olajjal nem qrtak agyon – eleve jár a pluszpont).

Útközben azért voltak dolgok. Például a vasúttal szemközti ortodox templomot még nem sikerült belülről megnéznem. Igazából be se akartam próbálkozni a spagettipántos ruhámban, majd visszajövök, gondoltam. Viszont láttam bemenni egy nőt spagettipántos ruhában. Na, akkor mégis? Bent épp szertartás volt, de még ettől függetlenül is beengedtek volna. Ám nem volt nálam fejkendő…

Belefért a napba a Museum of Modern Art of Odesa is.

Aztán a piac biztonsági őre. Egy 60 körüli pasas, aki ordítva közeledett felém, hogy mit mászkálok ott, ahol tilos, pláne zárás után (legalábbis sejtem, hogy ezt kiabálta, mert az ukrán tudásom igazán hevenyészett). Mikor mondtam neki, hogy sorry, azonnal átváltott angolra, megkérdezte, honnan jöttem, azon belül melyik városból, megjegyezte, hogy Budapest is a very beautiful city, és come back tomorrow early in the morning, és már egyáltalán nem ordított, csak mosolygott.

És persze macskák.

KATAKOMBÁK, GENGSZTEREK ÉS VLAGYIMIR ILJICS VADER

Az odesszai katakombák teljes hossza 2500 km körül van, ez a világ egyik legnagyobb város alatti labirintusa. Rendesen föl sincs térképezve, kismillió lejárata van, de a legtöbb helyen életveszélyes és/vagy seperc alatt el lehet tévedni. Vezetéssel, csoportosan azonban látogatható, mindenki kap sisakot meg zseblámpát, mert odalent néhány termet leszámítva teljes a sötétség. Több helyen víz van, a vízben parányi halak, a folyosókon meg a szovjet múlt emlékei, például a kis csapat partizáné, akik ’42-ben (szerencséjükre nagyon sok élelmiszerrel) fél évre ragadtak lenn.

De nem a szó szerint föld alatti mozgalom sorsa miatt sírtam el magam, hanem a snapsztól, amivel meg lettünk vendégelve a mélyben. Még az oroszoknak is torzult tőle az arcuk, mellettem egy srácnak is konkrétan könnyek szöktek a szemébe… A barátnője felkészültebb volt: előhúzott a táskájából egy csomag halat. Szárítottat. Rendkívül jófajta lefojtás, egyben nagyon finom!

Mindenkinek ajánlom, aki pálinkázna egy odesszai bunkerben, hogy vigyen magával egy orosz barátnőt.

Az egyik túravezető a felszínen ellátott még pár infóval, pl. hogy ez a környék a Moldavanka része, félig már külváros. “Sötétedés után ne menj a külvárosba, tele van gengszterekkel. Nézd, ott jön egy!”

Gyors gengszternézés után még napvilágnál kidöcögtem a gyártelepre, ahol a Darth Vaderként újrahasznosított Lenin-szobor áll. A sötét nagyúrhoz egész más busszal lehet eljutni, mint amit a Google Maps mutat, nem is egészen abból az irányból, és semmiképpen sem sietősen, de az Erő velem van!

A busznál sokkal vagányabb a villamos. A legolcsóbb városnéző járat! A villamosjegy 5-be kerül (igen, 60 forint – amúgy a busz is annyi), és a villamoson tudod megvenni. Vagy a sofőrtől, vagy a külön csak ezért fel s alá járkáló fedélzeti nénitől vagy bácsitól. Minden megálló után végignyomakszik (vigyorogva!), és beszedi az 5 pénzeket az új felszállóktól. A villamos sebessége hasonlatos a buszéhoz, ami így nyáron körülbelül a fele a hőmérsékletének.

Az ortodox templomba ma már tényleg majdnem bejutottam! Az ajtóban üldögélő kaporszakállú atyácskától tudakoltam, hogy szabad-e, és fotózni is, ha. Lehet!, lelkesült fel az öreg, és beállt mellém egy szelfire. Hát jó… 😁 De hogy bemenni, a templomot fotózni? Ja, most zárva vannak, mert ünnepre készülnek, aztán meg ünnep lesz, de jöjjek vissza a kettő között. Szóval még nem adtam fel, tudjátok, az Erő meg minden.

Valamint tenger és állatok. Mindenféle állatok. (Az a partra vetett izé, az micsoda? Medúza vagy földönkívüli?)

Macskák is, természetesen.

DOMUS SOLIS

A Fekete-tenger nyitva, tessék belépni! A 200 éves ajtó eredetileg egy odesszai palota bejárata volt, Mikhail Reva szobrászművésznek köszönhetően áll ma a Langeronon, Domus Solis (a Nap háza) címmel. Az erősen Insta-barát bronz ajtóról napközben nehéz úgy képet lőni, hogy ne pózoljon mellette egy idegen, hosszú sor áll vele szemben fényképezkedésre várva. Most is van ott valaki, csak a másik oldalán (ha jól megnézed, az ajtó árnyéka “nem stimmel”)… 😁

ÉS MINDIG CSAK KÉPEKET

A Moldavanka felé egy kis utcában testvérpár álldogál. A fiú 8-9 éves lehet, a húga talán 6. A saját rajzaikat árulják, 10 hrivnyáért. Nem koldusok, csak zsebpénzre gyúrnak, anyuka néha rájuk pillant egy földszinti ablakból. (Vettem! 😊)

Apropó, koldusok. Budapest belvárosához képest alig-alig. És apropó, képek. Az 1899-ben megnyitott Szépművészeti Múzeum elég tömény, de még feldolgozható merítést nyújt az elmúlt évszázadok orosz és ukrán festészetéből, egészen a kortársig (1,5-2 óra alatt bejárható).

A hintós-narancsos szobor jelenleg egy építési területen rekedt, de megoldották, hogy meg lehessen nézni. Csak egy kicsit kellett széthajtani a fém kerítéspanelt… 😁 Mert az odesszai ember, az találékony. Régen is az volt: a 18. században a várost pénzt kért a cártól, kikötőépítésre. I. Pál azonban nem akart adni. Erre az odesszai illetékesek kitalálták a tutit: hozattak a görögöktől 4000 narancsot, és elküldték a Pálnak ajiba. A cár akkor kóstolt először narancsot, és teljesen le lett nyűgözve. Ha ilyen áru jön, akkor bizony fejleszteni kell a kikötőt! Hamarosan küldte a pénzt is, a narancsok meg napjainkban kaptak egy emlékművet.

Hogy a reptérre valahogy ki lehet jutni marsrutkával, az az internetekben több helyütt dokumentált tény. Hogy hányas járattal, az viszont mindenhol máshogy szerepel, a helyi tömegközlekedési vállalat weboldalán például sehogy. Kisebb tömeget sikerült összecsődítenem egy megállóban a kérdés puszta feltevésével. Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, mindenki nagyon kedvesen és segítőkészen mondott mást. Végül egy lány megmutatta a 168-ast. (Eleinte nem mertem megszólalni oroszul. Azt hittem, nem szeretik errefelé az oroszokat, de kiderült, hogy erről szó sincs, hiszen hát élnek itt sokan. És ők nem egyenlők Putyinnal.)

A kisbuszokon más a rendszer, mint a villamoson. A kisbuszok elsőajtósak, de pont fordítva, mint nálunk: hátul szállsz föl, elöl le, és akkor fizetsz.

Bejutottam-e végül az ortodox templomba? Találkoztam-e további macskákkal? Elértem-e a repülőt? Hiányoztam-e Jenőnek? Hm, hm… 😊