Bergamo Észak-Olaszország, azon belül Lombardia egyik legkellemesebb meglepetése. Az óváros szűk utcáival, tereivel, templomaival és kilátópontjaival ideális célpont egy rövid városnézéshez vagy egy milánói út kiegészítéséhez, és sokkal nyugodtabb, autentikusabb hely, mint a zsúfolt észak-olasz nagyvárosok.
Bergamóról korábban kb. annyit tudtam, hogy a két milánói nemzetközi reptér közül az egyik itt van (és a másik sem Milánóban), meg hogy itt volt az első európai covid-gócpont – nyilván a forgalmas reptér miatt –, de most már például azt is, hogy Bergamo két részből áll: Città Alta (Felsőváros, ami az óváros) és Città Bassa (Alsóváros). Egy napom volt megnézni – mutatom, mi fért bele.
A szintkülönbségek leküzdésére két funicolare, azaz sikló áll rendelkezésre. A lenti, a Funicolare di Bergamo Alta vonal Alessandro Ferretti mérnök tervei alapján készült, az első járat 1887. szeptember 20-án indult. A jármű va e vieni (oda–vissza) rendszerű felvonóként működik. Az 50 személy szállítására alkalmas kocsik a lenti állomást elhagyva áthaladnak a velencei falakon, és a Città Alta szívébe, a Piazza Mercato delle Scarpe térhez érnek fel kb. 2 perc alatt. A pálya két, eltérő hosszúságú sínpárral rendelkezik, az egyik 240, a másik 234 méter. A szintkülönbség 85 méter, a maximális emelkedés 52 %.
A Città Alta a város szíve, fenn dobog a dombon, és bővelkedik funkcionális oroszlánokban. Bergamo meglehetősen régi város, a rómaiak Bergomumnak nevezték, de már előttük is éltek itt népek, noha akkor még a kávézás sem volt feltalálva, pedig az se utolsó dolog, például a láncos szökőkutas kép bal oldalán látható Bar Della Bottega teraszán.
Minden olasz város erősen verseng, hogy elvigye a pálmát az egy négyzetkilométerre eső templomok számában, Bergamóban ez a szakrális sűrűség leginkább a Piazza Vecchia köveit koptatva figyelhető meg, ahol egymás mellett áll a Battistero (keresztelőkápolna), a Colleoni-kápolna (Capella Colleoni), a Basilica di Santa Maria Maggiore és a bergamói dóm.
Itt, a Cappella Colleoninál találtam meg a város legtökösebb kerítését: a bronz alkalmatosságon a Colleoni család címere látható. Három here. Nem vicc.
A Colleoni család neve az olasz coglioni szóból ered, ami pont ezt jelenti, csak nem túl irodalmi. A család címerében szereplő herék a férfiasságot, erőt és szerencsét hivatottak szimbolizálni. Bartolomeo Colleoni (1400–1475), a híres zsoldosvezér, aki a Velencei Köztársaság főkapitányaként szolgált, állítólag három herével született, de erre nincs bizonyíték. Mivel úgy tartják, hogy a címer simogatása szerencsét hoz, rendesen ki is van fényesedve. Szerencseherék.
A Santa Maria Maggiore bazilika a Città Alta legjelentősebb temploma. Helyén már a VIII. században is állt egy templom, még régebben pedig egy római istennő szentélye. A bazilikát 1133-ban azért kezdték el építeni, mert a bergamóiak megdumálták Szűz Máriával, hogy így majd megvédi a várost a pestistől. A főoltárt 1185-ben szentelték fel, de anyagi nehézségek miatt egészen a XIV. századig elhúzódtak a munkálatok, a harangtorony csak a XV. században lett kész. 1481–1491 között új sekrestyét is kellett emelni, miután Bartolomeo Colleoni a saját mauzóleumának építéséhez lebontatta a régit (ez lett a Colleoni-kápolna).
A bazilika külső megjelenése őrzi lombard román stílusát, míg a belső tér később, a XVII. században barokk díszítést kapott. Két különleges kapuja van: Giovanni da Campione oroszlánszobrokkal és vadászjelenetes domborművekkel díszített kapuja (1353) és Pietro Isabello reneszánsz kapuja (1521).
Az impozáns belső térben a rengeteg díszítés mellett a falakon Szűz Mária életét ábrázoló, XVI-XVII. századi firenzei és flamand falikárpitok láthatók. Az egyik kárpit fölött kapott helyet Luca Giordano festménye, a Vörös-tengeren való átkelés jelenetével (1691).
Gaetano Donizetti (1797–1848) olasz zeneszerző Rossini és Bellini mellett az olasz bel canto korszak legnagyobb, legtermékenyebb operakomponistája volt, sírja a bazilikában van, Simon Mayr sírja mellett. A német zeneszerző 1802-ben költözött Bergamóba, ahol kapellmeisteri kinevezést kapott, és központi szerepet töltött be a város zenei életében koncertek szervezésével és Beethoven zenéjének bemutatásával. Élete végén megvakult.
A Santa Maria Maggiore bazilika mindennap 9–18 óráig van nyitva, 5 euró belépődíj ellenében látogatható. Ha már ott vagy, a mellette álló bergamói dómba (Duomo di Bergamo, Cattedrale di Sant’Alessandro) is menj be, bár az nem ennyire díszes, viszont ingyen van. Nyitva hétköznapokon 7:30–12:30 és 15:30–18:00, szombat-vasárnap reggel 7-től este 7-ig.
A Felsővárost körbeölelő sétány bő 6 kilométer hosszan húzódik az UNESCO világörökségi védelem alatt álló velencei falak (Mura Veneziane) mentén. Azért velencei, mert a Velencei Köztársaság építtette védelmi céllal 1561-ben. A reneszánsz hadmérnöki építészet kiemelkedő alkotásainak ostromállóságát sosem kellett élesben tesztelni.
A teljes erődrendszer 14 bástyából, 2 lőállásból, 4, különböző szentekről elnevezett főkapuból, 2 lőportárból, mintegy 100 lőrésből, valamint egy kiterjedt föld alatti járatrendszerből áll.
Aki a Via alla Rocca vagy a Via Solata szűkösségén bolyong, számos befelazott ajtót vehet szemügyre. Ezek a halottak kapui. A porta del morto (a halottak ajtaja) ideiglenes átjáró, amelyet végleg lezárnak annak a személynek a temetése után, aki a ház lakója volt. Ha valaki meghalt, kiverték a falat kivinni a koporsót, mivel balszerencsésnek tartották, ha az élők és a halottak ugyanazt az ajtót használják.
A praktikusabb magyarázat szerint az épületek folyosóit és lépcsőit sikerült olyan szűkre építeteni, hogy koporsóval nem nagyon lehetett fordulni, így inkább újabb és újabb kijáratokat nyitottak, amikor halottat kellett kivinni a házból.
A fenti sikló, a Funicolare di Bergamo-San Vigilio 1912. augusztus 27-én nyílt meg. Ez a Città Altából, a Porta Sant’Alessandro közeléből indul és a város egyik legmagasabb pontjára, a Colle di San Vigilióra visz fel. Az út hossza 630 m, a szintkülönbség 90 m, a maximális lejtés 22 %. A jármű kapacitása 55 fő, menetideje 2 perc 40 másodperc. Ottjártamkor éppen műszaki okokban volt, de nem baj, mert helyette ilyen úton mentem fölfelé:
A hegytetőre épített Castello di San Vigilio nem annyira várként érdekes, mint inkább magaslati kilátópontként, ahonnan kiváló panoráma nyílik a lombardiai síkságra. Tiszta időben ellátni egészen a Dolomitokig. A másik jó panorámapont ettől lejjebb van: a Rocca di Bergamo egy XIV. századi erőd, amit szimpatikus park vesz körbe. Mindkettőt érdemes felkeresni, a Vigiliótól szebb a táj, a Roccától jobb a rálátás az óvárosra.
Egész napos városnézéshez nagyon fontos a megfelelő kalóriabevitel. Ennek szellemében léptem be a Pasticceria Nessi Citta’ Alta ajtaján egy girella crema e uvetta elfogyasztása érdekében, ami nem volt könnyű döntés, mert egyszerűen minden jól nézett ki. Csak ajánlani tudom!
A polenta annyira elterjedt ezen a vidéken, hogy az észak-olaszokat néha polentoni, azaz polentaevők néven emlegetik. A polentát kukoricalisztből vagy -darából főzik. Gyakorlatilag ugyanaz, mint az erdélyi puliszka, csak a neve és az ízesítése más. Itáliában nemcsak sós köretként fogyasztják húsok, mártások vagy sajtok mellé, hanem édes változatban is készítik: mézzel, mazsolával, tejjel, lekvárral, kakaóval vagy mandulával ízesítve.
Ritkán veszek részt vezetett túrán, de neki nem tudtam ellenállni:
Miután megbizonyosodott róla, hogy követem, a jó húsban lévő bergamói munkamacska megmutatta, hol kell lekanyarodni a Lorenzo Rota Botanikus Kert felé, amit késő ősszel és télen nyugodtan kihagyhatsz, ellenben térj vissza, amikor feléledt a természet, mert mindenféle flóra burjánzani fog, és innen is vagány a panoráma.
Bergamo alsóvárosa, a Città Bassa kevésbé izgalmas, mint az Alta, a fő látnivalók egy óra alatt bejárhatók. (Nyilván, ha bemész múzeumba is, akkor több.) A modern, de mégis történelmi hangulatot hordozó városközpontot a Porta Nuova és környéke, a Torre dei caduti, a Santa Maria Immacolata templom, a Via XX Settembre üzletei, valamint a Piazza Matteotti jelentik. A Teatro Donizetti a város híres zeneszerzőjéről kapta a nevét, az Accademia Carrarában lehet olasz reneszánsz gyűjteményt nézegetni, a fákkal szegélyezett Sentierone pedig kellemes sétára csábítja azokat, akik velem ellentétben nem sötétedés után érnek ide.
A középső képen a Partizán-emlékmű (Monumento al Partigiano) látható, Giacomo Manzù bronzszobra a Piazza Matteottin, amely a II. világháborúban a fasiszták által meggyilkolt partizánoknak állít emléket. Az 1977-ben felavatott emlékmű egy magas bronzlapja előtt egy fiatal nő és egy fejjel lefelé felalakasztott férfi alakja látható, konkrétan utalva erre az elrettentő-népnevelő háborús gyakorlatra.
Na, de Bergamo kellemes meglepetés, ezzel kezdtem a beszámolót. A várost járva ugyanis lépten-nyomon csak barátságos emberekkel találkoztam: a száz méterről integető öreg, aki bizonyára látta, hogy a háza teteje fontos motívuma lesz az egyik képemnek, a jóember, aki először belesétált az időzített felvételembe, aztán felajánlotta, hogy lefényképez, a mosolygós cukrászdás csaj, az útbaigazítást adó néni vagy a közvéleménykutatós nő, aki a helyi tömegközlekedésről kérdezett.
A bergamói tömegközlekedés teljesen élhető. A turistákra tervezett, a(z egyébként zónákra osztott) teljes hálózatra érvényes, 24 órás jegy 8,5 euróba kerül (2025. nov.), érvényes a reptéri járatokra és a siklókra is. Az ATB oldalát lehet böngészni a további részletekért. Villamosvonalból egy van, az is kiszökik a városból, mint a tram-train Szegedről Hódmezővásárhelyre. Ez Albinóba tart, ami nem valamely genetikai okokból fehér város, hanem csak így ez a neve.
A mondrianosra dizájnolt Bergamo Martinella villamosmegállóban azért szálltam le, mert kerestem egy nagyobb szupermarketet, az meg épp van itt. (Testi-lelki felkészülés az undok hazai télre.)
De előbb kávé! Ezen a külvárosi szegleten két hely akad: egy, az én ízlésemnek túl steril, fancy gelateria, ill. az utca túloldalán az időtlenül életszagú kis Bar La Pesa. Cseppet sem fancy, ám annál barátságosabb. Lehet lottózni is. És ne feledjük, Olaszországban a kávé a lelakottabb kiskocsmákban is mindig kiváló. Mondjuk, az egy kicsit meglepett, hogy 2025-ben a legfejlettebb régióban, Lombardiában guggolós wc-t találok… Viszont szép tiszta, és esküszöm, higiénikusabb, mint a legtöbb nyilvános klotyó.
A villamossal még Nembróig mentem el, ami pont megfelelő falunak tűnt ahhoz, hogy egy természetes minitúra beleférjen a napba a Serio völgyében.
A Szent Péter-templom az azonos nevű domb tetején áll, ahová hamar fel lehet érni, de már megcsap az erdei kirándulás érzete. A Suardi család erődített, vizesárokkal körbevett kúriáját valószínűleg 1415-ben alakították át templommá. A falakon egyetlen, 1515-ből származó festmény és néhány freskótöredék látható.
Nembro (fun fact: lombard neve Nèmber) további látnivalói tartozik pl. a Szent Márton-templom, ami a település legfontosabb egyházi épülete (bevallom őszintén, ennek részletes megtekintésétől eltekintettem, tekintettel a napi befogadóképességemre a templomok számát illetően) és a Santa Maria Assunta in Borgo-templom kőkerítése, ami úgy néz ki, mintha teljesen véletlenszerűen összehordott kavicsokból húztak volna fel…
Érdekes építészeti megoldás, de van ennél is izgalmasabb a településen: a lapozható könyvtár. Mármint magát az épületet lehet lapozni. Kívülről terrakotta panelek borítják, amiket tetszés szerint lehet hajtani jobbra-balra.
2007-ben adták át Laura Andreini, Marco Casamonti, Silvia Fabi és Giovanni Polazzi építészek tervei alapján. A ceramicarchitectures oldalon mindent meg lehet tudni erről a megoldásról.
Látogatás ideje: 2025. november
roziutazik.hu 