Barcelonai városmozaik

Spanyolország legnépszerűbb városában eltölteni néhány napot olyan élmény, amit receptre kéne adni téli depresszió ellen. Összeírtam, mi mindent érdemes első körben megnézni Barcelonában. Városkirakó a legfontosabb látnivalókkal, avagy katalán gyalogpuzzle: a részletek lassacskán összeállnak egy kerek egésszé.

Barcelona a fővárosa Katalóniának, ami hosszú ideig önálló fejedelemség volt, aztán meg nem, és ezt azóta is nehezen viselik. Ma autonóm közösségként része Spanyolországnak. A függetlenségi mozgalmak a 20-21. században megerősödtek, 2017-ben a katalán tartományi kormány népszavazást tartott a függetlenségről, ahol a többség az elszakadásra szavazott, de a spanyol alkotmánybíróság törvénytelennek nyilvánította az egészet… A helyzet azóta sem oldódott meg, de nem kapkodják el, elég délies tempóban intézik a politikát is.

Barcelona streettárt karokkal fogadott: színek és fazonok, éretlen galambok.

Ilyen épület meg nincs is! A Sagrada Família

Az egyedi stílusú építész, Antoni Gaudí (1852 – 1926) élete főműve, a Sagrada Família (Szent Család) úgy lett a katalán modernizmus csúcspontja, hogy még nincs is meg a csúcspontja.

Természetes élőhelyén figyeltem meg a katalán barlangi csipke növekedését.

Gaudí senkivel össze nem téveszthető stílusára a neogótikus művészet, a keleti technikák és a szecessziós építészet dekorációs megoldásai is hatottak. Gaudí munkásságát szenvedélyei vezérelték: építészet, természet és vallás.

A Szent Család-templom befogadóképessége 9000 fő, legmagasabb pontja jelenleg (2024. február): 138 méter, tervezett: 172,5 méter. Elkészülte után a világ legmagasabb temploma lesz, ráverve 11,5 métert az ulmi Münsterre. A méreteket és az aprólékos kivitelezést jól átadja ez a videó a Sagrada Família csatornáján:

A tervben összesen 18 torony szerepel, amelyek magasságuk növekvő sorrendjében jelképezve a tizenkét apostolt, a négy evangélistát, Szűz Máriát, a legmagasabb pedig Jézus Krisztust.

Gaudí 1883-ban kezdett el dolgozni a Sagrada Famílián, és 43 éven át folytatta a munkát, egészen haláláig. Nem valamiféle időskori nyavalya végzett a mesterrel: elgázolta a villamos. Ez 1926-ban történt, és a templom a jelen állás szerint kereken 100 évvel később lesz teljesen kész.

A főkapuval szemben állva, jobbra van egy kis nehagydki: a Sagrada Família iskolái, szintén by Gaudí. A hullámzó tetejű, egyszintes épületeket 1909 körül létesítették, azzal a céllal, hogy biztosítva legyen a környékbeliek és a templom építésén dolgozók gyerekeinek iskoláztatása, Montessori-módszerrel.

TIPP: A Sagrada Famíliába a látogatók nagy számára való tekintettel mindenképp vedd meg előre a jegyedet! Ehhez a templom angol nyelvű oldalát itt éred el.

Sárkánylesen a Güell parkban

A Carmel-dombon elterülő Güell parkot 1900 és 1914 között építették ki, nyilvános parkként 1926-ban nyitották meg. 1984 óta UNESCO világörökségi terület, Antoni Gaudí munkái címén.

Meg güell jegyeznem, nincs min aggaudní.

Hogy ki finanszírozta mindezt? Eusebi Güell i Bacigalupi (1846–1918) barcelonai születésű katalán vállalkozó volt, aki nagy hasznot húzott az ipari forradalomból. 1871-ben feleségül vette Luisa Isabel Lopez y Brut, egy hírhedt rabszolgakereskedő lányát (amúgy Güell faterja se volt jobb firma, szintén űzte a rabszolgakereskedelmet Kubában, aztán hazajött konszolidálódni), tíz gyermekük született. Güell átvette apja üzletét, ami akkortájt túlnyomórészt textilipari volt, és tovább gyarapította a család vagyonát, Spanyolország egyik leggazdagabb embere lett.

A lépcsőn figyelgető tarka mozaikszalamandra, közismertebb nevén “el drac” (a sárkány) valószínűleg a park legtöbbet fotózott látványosssága.

Güell az 1878-as párizsi világkiállítás spanyol pavilonjában jött össze Gaudíval, életre szóló barátságot kötöttek, és Güell az építész mecénásává vált, mert úgy látta, hogy Gaudí az az ember, aki egyedi tervezésű épületeket tud számára biztosítani. Güell korai megbízásai között szerepelt a Bodega Güell (borászat) Garrafban, a Pabellones Güell de Pedralbes és a Park Güell, amely eredetileg egyfajta korabeli luxuslakópark-projekt volt, csak nem jött be… A történet 1900-ban kezdődött, amikor Güell megvette a földterületet, és megbízta Gaudít a tervezéssel. Abban az időben a terület távolinak számított, és a projekt nem járt kereskedelmi sikerrel.

Állítólag egy alkalommal Gaudí azt mondta Güellnek: “Néha azt hiszem, mi vagyunk az egyetlenek, akik szeretik ezt az építészetet.” Güell így válaszolt: “Nem szeretem az építészetét, tisztelem.” Anyagi okokból végül csak két ház épült meg (amiket viszont nem Gaudí tervezett). Az egyikbe Gaudí (ez ma a Gaudí Ház Múzeum, Casa Museu Gaudí), a másikba Güell költözött be, ő ott is halt meg. Ezt követően a család a városnak adományozta az egészet.

A Güell parkba mi a Lesseps metrómegállótól sétáltunk fel, illetve mozgólépcsőztünk is közben. Mert csak úgy, ott az utcán figyel e járáskönnyítő alkalmatosság:

Na, ilyesmi lehetne több helyen is, bármelyik dimbes-dombos városban!

Irány Kőbánya! Palotatúra

Casa Milà (La Pedrera): Az ikonikus épület a Passeig de Gràcián található. A jellegzetes hullámzó erkélyekkel bőségesen ellátott ház 1905–1910 között épült a gazdag textilgyárosnő, Roser Segimon de Milà és férje, Pere Milà megrendelésére. A La Pedrerának, azaz Kőbányának is nevezett palota tetőteraszáról lenyűgöző kilátás nyílik a városra.

Casa Batlló: Ugyanabban az utcában áll, mint a Milà, és Gaudí itt is a természet formáiból merített inspirációt. Egyedi, színes homlokzatával és organikus formáival különleges látványt nyújt. Nincsenek egyenes vonalak vagy éles szegélyek, annál több a díszítőelem, üveg, mozaik és kerámia. (Érdemes szemügyre venni a szomszédos épületeket is, pl. a Casa Amatllert is!)

Palau Güell: Az egyedülálló kőfaragásokkal és dekorációkkal rendelkező épületet Gaudí a Güell család számára álmodta meg. A fentebb felsoroltakhoz hasonlóan belépőjeggyel ez is látogatható, van lehetőség gyönyörködni a belső terek szépségében.

Casa Vicens: Ez az épület az egyik korai Gaudí-munka, amelyen a katalán modernizmus és a mór építészet jellemzőit egyaránt megtaláljuk. A házat színes csempék és fantasztikus díszítőelemek díszítik, és a belvárostól kicsit távolabb, a fentebb már említett Lesseps közelében áll.

Casa Comalat: Persze nem Gaudí tervezte az egész várost, a palotaálmodó építészeket mágnesként vonzotta a város. Salvador Valeri i Pupurull építész 1909 és 1911 között dolgozott a Casa Comalaton, munkája egyértelműen hommage à Gaudí. A gazdagon díszített, organikus elemekben bővelkedő ház nem nagyon szerepel a turistamenükben, de épp ment haza egy nő, hát gyorsan besurrantunk mögötte. Megérte:

Casa de les Punxes: A Casa Terradas néven is ismert palota impozáns, tornyokkal ellátott tömbjét a modernista építész, Josep Puig i Cadafalch tervezte. Az 1905-ben emelt épület a Diagonalon áll, közel a Comalathoz.

Ramblák és szobrok

Rambla nem csak egy van. Maga az elnevezés szó a ramblar (sétálni) igéből származik, és van a legismertebb, központi elhelyezkedésű korzó, ami “a” Rambla (La Rambla, Főrambla, ha úgy tetszik), ami a Plaza de Cataluñától fut Kolumbusz 60 méteres magasságban irányt mutató szobráig, és vannak további ramblák: Rambla del Raval, Rambla de Catalunya, Rambla del Poblenou…

Fernando Botero Macskáját 1987-ben vásárolta meg Barcelona városa, majd a következő másfél évtizedben kóborolt a város utcáin: először a Parc de la Ciutadellában tanyázott, hiszen ott az állatkert, aztán elköltözött az egyik olimpiai helyszínre, ahonnan pár évvel később az öreg hajógyárakhoz helyezték. Mai posztját 2003-ban foglalta el az akkor kialakított Rambla del Ravalon. A kolumbiai művész hatalmas kövér bronzmacskája ma Barcelona egyik kedvenc találkozóhelye.

Hatalmas a cica, de a ló se kutya! A lótesó a reptér 2-es terminálján fogadja az utasokat.

Séta a középkorban

Barcelona történelmi központja, a Gótikus negyed (Barrio Gótico), tele keskeny utcákkal, középkori épületekkel és eldugott kis terekkel. Ezen a környéken sétálva felfedezhetjük Barcelona középkori hangulatát, és megcsodálhatjuk a katedrálisokat, múzeumokat és történelmi emlékeket. A Püspöki híd a kakukktojás: neogótikus építmény, „csak” 1928-ban épült.

Ne felejts el kívánni valamit, ha átmész a Püspöki híd alatt!

Mondjuk, menjünk fel a Montjuïc-ra!

A Montjuïc (kiejtése: mundzsuik, jelentése Zsidó-hegy) Barcelona egyik legjelentősebb természeti és kulturális látnivalója, 173 méter magas, ilyeténképp a hegyek sorában inkább alacsony, de ha a tenger felől akarnál fölmászni, akkor biztos nem hívnád dombnak. Mi nem akartunk onnan, hanem a Paral·lel metrómegállótól siklóval (Montjuïc Funicular) támadtunk először, onnan meg lehetett volna libegővel (Telefèric de Montjuïc, és van egy másik libegő is városban, a Teleférico del Puerto a tengerparton) folytatni az utat, de inkább felsétáltunk kényelmes tempóban, talán húsz perc alatt.

Barcelona alapvetően kutyás hely (nagyon kell figyelni az utcán, hogy rá ne lépj a kiskabátos csivavákra), de ha felmész a hegyre, találkozhatsz végre macskákkal. A sütkérező cirmos mellett egy fekete kollégát láttam elsuhanni a bokorba, de a tálkák mennyisége alapján laknak többen is a tenger fölé emelkedő szikla tetején.

A Montjuïc-on számos látnivaló akad, múzeumok, parkok, kulturális központok és sportlétesítmények. A Montjuïc ad otthont például a Montjuïc-erődnek, ami mellől meglehetősen jó kilátás nyújt a Földközi-tengerre és a városra, illetve a múzeumot is működtető Miró Alapítványnak (Fundació Joan Miró), ahol, bármilyen hihetetlen, Joan Miró művei láthatók.

Miró álmodik a lány?

Az épület tetőteraszán kiváló fotózkodási lehetőség vár!

A spanyol művész a 20. század egyik legmeghatározóbb alakja a szürrealizmus és az absztrakt művészet terén, munkáiban a geometrikus formák, élénk színek és naiv figurák ötvöződtek. Miró alkotásaiban gyakran szerepeltek egyszerű formák, pl. csillagok, holdak, madarak és emberi alakok, melyeket absztrakt módon jelenített meg. Képein keresztül próbálta kifejezni az emberi lélek mélyebb rétegeit és az emberi érzelmi világot.

Nyitvatartás, jegyárak, egyéb infók a Fundació Joan Miró hivatalos oldalán.

A rézfaszú bagoly létezik! (Miró: Personatge)

2024. február 25-éig még tart egy nagyon erős időszaki kiállítás: Miró-Picasso. A két alkotó között szoros barátság és művészi kapcsolat volt. Egymásra találásuk Barcelonában kezdődött, és később Párizsban folytatódott. Bár egyesek szerint ellentétes művészi megközelítéseket képviseltek, mégis tiszteletben tartották egymás munkáját és inspirálták egymást. (Gaudít viszont utálta Picasso, az építész túlzott vallásossága miatt.)

Emlékezetes olimpia és olimpiai emlékek

Az 1992-es barcelonai olimpia emlékezetes megnyitóval indult, pontosabban már évekkel korábban, amikor kiadták annak himnuszát, Freddie Mercury és Montserrat Caballé közös dalát, a Barcelonát. A Queen frontembere már nem érte meg az olimpiát, 1991-ben elhunyt. A megnyitó ünnepség ilyen volt az eredetileg az 1929-es expóra épített, majd az olimpiára teljesen újjáépített Montjuïc Stadionban:

A stadion szomszédságában áll az Olimpiai és Sportmúzeum (Museu Olímpic i de l’Esport), ami minden sportrajongónak kötelező program, de a többieknek is érdekes, még kultúrtörténetileg is, hiszen testközelből találkozhatunk a ’92-es nyári olimpia látványelemeivel. Lehet találni magyar vonatkozásokat is: az ötvenes évek vízilabdázó válogatottja, Kovács Katalin és Polgár Judit is szerepel a kiállításon. Nyitvatartás, jegyinformációk itt.

Tér és még több tér

A Plaça d’Espanya az a tér, amit meg kell jegyezni, tájékozódási kiindulópont. Ha a reptérről sima helyijárattal (46-os busz) jössz be a városba, akkor ide érkezel. De nem ez a lényeg, hanem hogy itt vannak a Velencei tornyok, a Mágikus szökőkút, és nem csak lépcsősor, de mozgólépcső is vezet fel a művészeti múzeumhoz, a Museu Nacional d’Art de Catalunyához.

A Plaça d’Espanya hatalmas körforgalma mellett áll az 1900-as építésű Plaza de toros de las Arenas egykor biaviadal-aréna volt, de ma már bevásárlóközpont. A tetején van egy 360 fokos körpanorámát nyújtó tetőterasz, ahova föl lehet menni 1,5 euró ellenében a külső lifttel, vagy a plázán belül tök ingyen.

Hasonló épületfunkció-váltásra van más példa is Barcelonában: az azonos nevű metrómegállónál áll a valóban monumentális, húszezer ember befogadására képes Monumental 1915-től majd’ száz évig szintén bikaviadalok helyszíne volt. A katalán törvények értelmében 2010 óta tilos a bikaviadal, a Monumental azóta koncertek, cirkuszi előadások és egyéb kulturális rendezvények helyszíne.

Hátraarc a part felé

A Diadalív (Arc de Triomf) az 1888-as barcelonai világkiállítás főkapujának épült, Josep Vilaseca i Casanovas tervei alapján. Innen vezet egy széles sétány (Passeig de Lluís Companys) a Ciutadella parkhoz vezet, ahol összegyűlik flóra és fauna és építészet: pálmaházak, állatkert, szökőkút, tó, szóval a nyugalom birodalma.

A vasútállomás sincs messze innen, attól pár percre meg már ott a kikötő, a tenger élővilágát bemutató L’Aquàriummal, parti ramblával és egyéb sirályságokkal. Meg persze a Barceloneta strand, de azt így télen kihagytuk.

Az amerikai pop art legendás figurája, Roy Lichtenstein figurta ide ezt a figurát még az olimpiára, és a címe El Cap de Barcelona, azaz Barcelona feje. Na, ez ám a parti-arc!