Tskaltubo település Grúzia nyugati részén, Imereti régióban található, Kutaiszitől 15 kilométerre. A Kaukázus lábainál fekvő, a Szovjetunió kevés jó dolga közé számító fürdőváros szanatóriumai, fürdőházai és szállodái üresen és romosan is káprázatos látványt nyújtanak. Mondhatni, kötelező program a környéken járó urbexesek, építészet-rajongók és különös helyszínekre vadászó fotósok számára. A helységnévnek biztos van rendes magyar átirata is, de maradok ennél, mert a térképen és élőben is így lehet megtalálni. Amúgy grúzul წყალტუბო, oroszul Цхалтубо.
Bár urbexes szabály szerint nem kéne megneveznem a helyszíneket, itt más a helyzet, hiszen ma a Tskaltubóba érkező külföldiek jó része direkt emiatt jön, vannak szervezett túrák is, ill. angol nyelvű utazós oldalakon részletes leírásokat olvashatunk.
Fénykorában évente 125 000 ember kereste fel a 33-35 °C-os radon-karbonát ásványforrásairól ismert várost, a Szovjetunió minden részéről, Moszkvából is volt közvetlen vonat. A kulcs a Szovjetunió alkotmányának 119. cikke, a „pihenéshez és szabadidőhöz való jog”, aminek értelmében mindenkit minden évben elküldtek két vagy három hetes gyógyüdülésre.
Tskaltubót 1931-ben nyilvánították balneoterápiás központtá, és Sztálin még ebben az évben ideutazott, amikor orvosa épp ilyen kezelést írt fel lábfájdalmaira. Sztálinról majd még később.
Tskaltubo huszonvalahány szanatóriumának többsége ma már az enyészeté. Ezek egy nagy területen találhatók a Központi Park körül, szóval a városszerkezetet úgy kell elképzelni, hogy középen van egy „Városliget”, és aköré települtek a szanatóriumok, hotelek és fürdőházak.
Elsőnek a METALURGISZT SZANATÓRIUMot néztem meg. A bejáratnál két kedves kóbor kutya fogadott (egész Grúzia tele van velük, de a többségük barátságos és bilétázott fülű), az épületben meg egy börtöntetkós, melegítőgatyás fazon, aki szemmel láthatóan életvitelszerűen tartózkodott a helyszínen, de nekem azt mondta, ő a biztonsági őr – méltóság is van a világon. A jelek szerint mások is laknak az elhagyatott szanatóriumban, több ablakban láttam száradó ruhákat. A kristálycsilláros fogadóterem elképesztő látványt nyújt, erős bennem az „ezt a helyet márpedig nem hiszem el”-érzés…
Az 1954-1962 között épült MEDEA SZANATÓRIUM a második állomásom. Boltíves árkádsoros homlokzata ma is népszerű esküvői fotóhelyszín. A Medea 326 ággyal rendelkezett, amíg üzemelt. A szanatórium nyugati oldalánál van egy szökőkút, állítólag ez az egyetlen Tskaltubóban, aminek még épek a szobrai.
A közelben van a SZTÁLIN-DÁCSA is. Dácsa alatt most nem egy kis vidéki nyaralót kell érteni. A grúz születésű hírhedt diktátor mindössze néhány alkalommal időzött itt, de ez pont elég volt ahhoz, hogy 4000 munkással villámgyorsan fölhúzzanak neki egy három fürdőházból álló komplexumot, páratlan kilátással.
Mára már ebből is elhordtak mindent, ami mozdítható, és sok olyat is, ami nem. Parkjában disznók bóklásznak békésen.
Ennyit terveztem, plusz jó lett volna még bejárni a város másik felén található, nagyon látványos Iveriát, de az sajnos (vagy szerencsére? lehet, hogy felújítják?) teljesen és magasan körbe van kerítve, így ide jelenleg (2023 tavaszán) nem lehet bejutni.
Azonban útközben megláttam még egy hatalmas szocreál épületet, a SAKARTVELO SZÁLLODA omladozó betontömbjeit. A színes mozaikos gyerekmedencébe lépve a Cápali és Cápeti kis hülye refrénje szólal meg a fejemben, órákkal később egy borzasztóan rossz kávé veri csak ki.
A Sakartvelóban néhol még a berendezésből is maradt, betekintést adva, milyen lehetett egy szovjet üdülés. Ezt a szállót is lakják ma illegálban, tudtommal legalább két nő, néhány macskával. Szomorú? Persze, de itt még mindig jobb, mint a Blahán.
TSKALTUBO MEGKÖZELÍTÉSE: Kutaisziből egyszerűen, tömegközlekedéssel. A marsrutka (minibusz) a Galaktioni szoborral szemközt indul, kb. 20 percenként jár. A jegy ára egy útra 2 lari (kb. 300 forint), és leszálláskor kell a sofőrnél fizetni.
TSKALTUBO KÉPGALÉRIA – kattints bele a nagyobb méretű képekért!
Látogatás ideje: 2023. március 9.
roziutazik.hu 