Piros telefonfülkék igen, baloldali közlekedés nem. Pubok, de churros is. Lévén brit tengerentúli terület, a tengerrel és Andalúziával körbeölelt Gibraltárról az angolok azt hiszik, hogy az övék, pedig igazából a berber makákóké… A Szikla mindenképp.
Nagyjából 300 majom él a hegyen, és amíg ők itt maradnak, addig a britek is, tartja a helyi mondás. Ezt a babonát annyira komolyan veszik, hogy amikor a II. világháború alatt csökkenni kezdett a makákók száma, Churchill Afrikából hozatott utánpótlást.
A Szikla további fontos jellemzője, hogy magas, 426 méter. Szép időben átlátni róla Afrikába. Mivel a természetvédelmi területre nem helyi gépjárművel nem lehet behajtani, ezek a lehetőségek maradnak: fel lehet menni libegővel, taxival, vagy ahogy én: gyalog. Városi cipőben is oké, van elég aszfaltos út.
A Szikla legnagyobb része természetvédelmi terület, és belépő váltásával látogatható. Jegyet (Gibraltar Nature Reserve Pass) az útmenti bódékban lehet venni, az ára 16 font, gyerekeknek (5-11 évesig) £10, 5 év alattiaknak ingyenes.
Nagyjából félúton fölfelé bukkanok rá a hatalmas cseppkőbarlangra, ez a Szent Mihály barlangja, amit belül színes fényekkel világítanak meg. A Pass-szal lehet bemenni ide is, meg még a következő helyekre (angolul sorolom, ott úgyis így vannak kiírva): Apes’ Den, City Under Siege, WWII Tunnels, Nature Reserve, Upper Rock, Jew’s Gate and Jew’s Gate Cemetery, Mediterranean Steps, Military Heritage Centre, Nature Trails, O’Hara’s Battery, Skywalk, The Great Siege Tunnels, The Lime Kiln, The Moorish Castle, Windsor Suspension Bridge, 100 Ton Gun.
A hegy tetején található, tériszonyosoknak nem annyira ajánlott Skywalkot 2018-ban adták át, Mark Hamill (Luke Skywalker – Star Wars) nyitotta meg. Az üvegpadlós Skywalk egy régi katonai megfigyelőhelynél van, a szikla pereméről nyúlik ki a meredek sziklafal fölé, és páratlan kilátást biztosít.
Lefelé az V. Károly fal melletti lépcsőn indulok. Szó szerint szédületes látvány.
Gibraltárba egy pár napos dél-spanyol út során jutottam el, Málagából buszoztunk el La Línea de la Concepción határvárosba, onnét pedig átgyalogoltunk. Gyors útlevél-ellenőrzés, aztán már sétálhattunk is át a gibraltári repülőtéren. Konkrétan a leszállópályán. Egymásra merőleges útvonalon, felváltva járnak a földi haladók meg a repülők.
89 éves nénivel elegyedünk szóba a reptér túloldalán levő buszmegállóban. Elmondja, hogy tanárnő volt, itt született, gyermek- és fiatalkorát Gibraltárban töltötte, aztán diplomata férjével Indiában meg Angliában is élt. A nyugdíjba vonulást követően költözött vissza ide, visszahúzta a szíve meg az éghajlat.
A gibraltári font egy az egyben megfelel az angolnak, de sok helyen elfogadják az eurót is. A terület a Brexit ellenére a schengeni övezetben maradt.
Spanyolországból naponta tízezren járnak át dolgozni, valószínűleg a buszsofőr is, aki a jótevőnkké válik délután, amikor érzünk némi zavart az erőtérben. Az időnk is fogytán, a megállók se ott vannak egészen, ahova a térképünk mutatja, örülünk, hogy találunk egyet, ami talán jó irányba kínál buszt. Retúrjegyet vettünk ugyan Gibraltár határtól a központig, csak hát…
– Ez a jegy erre a buszra nem érvényes, mert másik társaság vagyunk.
– Jó, lehet kártyával fizetni?
– Nem.
– De nincs nálunk készpénz, és el kell érnünk a csatlakozást a határon! Nem vinne el minket ingyen?
– Na, jöjjenek!
Ezúton is köszi! 🙂
Látogatás ideje: 2022. január
roziutazik.hu 